| Magyarország Fürdőhelyei | Térképes kereső | Kereső | Partnereink | Kapcsolat |

Borgátai Gyógyfürdő
 

9554- Borgáta
Fürdõ út 1.
KIRAKATT - Térkép - Útvonaltervező

 


Borgáta

Nyugodt környezetben, régi bortermelő vidéken tölthetik szabadidejüket azok, a fürdőzők, akik a Borgátai Fürdőt választják, a Kissomlyó-hegy lábánál.


A fürdő gyógyvizére a 60-as években bukkantak szénhidrogén kutatás során. A fürdő vize 753 méteres mélységből tör a felszínre, hőfoka 47ºC fok. A termálvíz káliumot, nátriumot, kalciumot, magnéziumot és hidrogénkarbonátot tartalmaz, ennél fogva alkalmas különféle mozgásszervi, illetve reumatikus megbetegedések kezelésére. Jelenleg egy úszásra is alkalmas medence, és három termálmedence várja az idelátogató vendégeket. A fürdő környezetében több kellemes szállás és étkezési lehetőség is rendelkezésre áll.

Történelem

Borgáta múltja egészen a római időkbe nyúlik vissza. Régészeti leletek tanúsága szerint már ebben az időben is lakott település volt. Első okleveles említése a 14. századból származik. Korábban a település leginkább borteremelő vidékként volt ismert, csak a 20. század hozott változást e tekintetben. Az ekkor felfedezett termálvíznek köszönhetően egyre többen jöttek ide a fürdő miatt, aminek következtében fellendült az idegenforgalom Borgátán és környékén is. Mára üdülőtelep és számos nyaraló épült itt.

Látnivalók


Kirándulóhelyekben gazdag környék, régi tölgyerdők, tiszta levegő, nyugodt falusi élet, és helyi mondák, történetek - IV. Béla királyról, aki a Kis-Somlyó lábánál pihent meg, vagy a Banyafák tövében nyugvó bajor erdész házspárról - várják azokat, akik fürdőzés után jobban is szeretnének megismerkedni ezzel a környékkel.


Akik szeretnének belepillantani ennek a vidéknek az életébe, megízlelni hangulatát, érdemes elindulni a környéken autóval, és bejárni a környező településeket. Kemeneskápolnán védett házakat, Egyházashetyén a Berzsenyi Múzeumot, és a műemlékekben gazdag faluközpontot csodálhatják meg, Kissomlyónál pedig, a kirándulni vágyók, a Kissomlyó megmászására is vállalkozhatnak.


Békés, sajátos hangulatú üdülés várja azokat a fürdőzőket, akik ellátogatnak ide!

Linkek
Borgáta



 

Térkép



HungarianSPA Info


Várja Önt a
Királynék városa Veszprém
Veszprém
Veszprém-Infó.net


Világító zuhanyfejek,
hogy a fényben valóban fürödhessen...

 

 

Médiaajánlatunk
C 2005 Datform Kft. - ThermalTours Hungary